Orvosi műhiba esetek

Téves diagnózis, orvosi műhiba miatt halt meg a kisfiú ?

A család véleménye szerint az első ellátó intézményben tévesen rotavírusfertőzésnek diagnosztizálták a kisfiúk lázzal, hányással járó kórállapotát, valójában azonban agyhártyagyulladása volt. A megkérdezett scaládorvos az altatás tényéből vont le a cikk szerint következtetéseket.

tovább

A beteg akaratereje győzi le az orvosi műhiba következményeit

Az origo számolt be egy esetről, mikor a szülés során bekövetkezett orvosi műhiba következményeként súlyos mozgásszervi károsodás állt elő. A cikk elsődlegesen a beteg küzdelmére és végső soron az akaraterejének a sikerére koncentrál, melynek révén mára a beteg teljes életet élhet. Külön kommentárt nem fűzök a cikkhez, annak megírásához az orvosi műhibákkal kapcsolatban kikérték és megírták a véleményemet.

tovább

A mentésirányítás hibázhatott - nem orvosi műhiba volt

A mentésirányítás hibázhatott - nem orvosi műhiba volt

Későn érkezett a mentő az újraélesztésre szoruló fiatalemberhez. Budáról küldtek egy mentőápolós mentőegységet a csúcsforgalomban a Nyugati téri helyszínre, miközben néhány percre a Markó utcai mentőközpontban emelt szintű újraélesztésre képest mentőtisztes mentőkocsi személyzetének kiadták az ebédidőt. Ők mit sem tudtak arról, hogy a közelben civilek küzdenek a beteg életéért.

tovább

Orvosi műhiba miatt állt le Chuck Norris feleségének a veseműködése ?

Reumás ízületi gyulladás miatt MR vizsgálat készült. A vizsgálathoz használt kontrasztanyagra gyanakodnak, ami veseelégtelenséget okozhatott.

tovább

Bizonyosan orvosi mulasztás a kismama halála, ha hetek óta kórházban feküdt ?

Bizonyosan orvosi mulasztás a kismama halála, ha hetek óta kórházban feküdt ?

Emberi mulasztást sejt felesége tragikus halálesete okaként az özvegy. Szerinte ha egy kismama a szülést megelőző 6 hétben kórházban, orvosi ellenőrzés alatt van, nem hallhat bele a szülésbe. Bizonyára erősíti a gyanúját, hogy a fogadott orvos elérhetetlen, a kórházból még senki sem fejezte ki részvétét.

tovább

A kórházi sorozatgyilkos ápoló tette nem műhiba, hanem emberölés.

A kórházi sorozatgyilkos ápoló tette nem műhiba, hanem emberölés.

A német ápoló a vád szerint 106 embert gyilkolt meg azért, hogy bizonyítani tudja az újraélesztés területén szerzett jártasságát.

tovább

Börtönbe kell mennie műhiba miatt Geréb Ágnesnek

"A szülésznőnek nem azért kell börtönbe mennie, mert egy törékeny szabadságharcos, hanem halált és maradandó fogyatékosságot okozó gondatlanság miatt." /Balavány György hvg.hu/

tovább

Kuruzslás miatt kell felelnie az állatorvosnak - reménykedő rákbetegek pénze

Kuruzslás miatt kell felelnie az állatorvosnak - reménykedő rákbetegek pénze

Rákkutató professzornak kiadva magát daganatos betegek gyógyulásba vetett reményével élt vissza az állatorvos a vád szerint. A kuruzslás miatt folyt nyomozás adatai szerint sosem végzett rákkutatási tanulmányokat, a diplomáját pedig az Állatorvosi Egyetemen szerezte. Hasonló ügyek hátterét egy országos napilap mutatta be korábban. Az alternatív gyógyászat legfőbb célcsoportját a városi, diplomás, internethasználó fiatal felnőttek alkotják.

tovább

Orvosi műhiba a "Maradj talpon!" forgatásán ?

Orvosi műhiba a "Maradj talpon!" forgatásán ?

Meghalt egy statiszta a népszerű vetélkedő forgatásán. Az élettársa szerint a cukorbeteg Kinga inzulinhiány miatt vesztette életét. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vizsgálata során szakmai szabályszegés nem állapítható meg. Az ügyben az elhunyt beteg élettársa büntetőfeljelentést tett ...

tovább

Rekordkártérítés orvosi műhibáért Csehországban. Súlyosan fogyatékos újszülött.

Rekordkártérítés orvosi műhibáért Csehországban. Súlyosan fogyatékos újszülött.

340 millió forintnyi koronát ítélt meg a bíróság Csehországban egy családnak. Születésekori orvosi műhiba miatt az újszülött vak, süket és részben béna lett. A gyermek folyamatos felügyeletet, gondozást igényel, csak gyomorszondán keresztül táplálható.

tovább

Kapcsolat

Dr. Petrássy Miklós

ügyvéd, szakorvos

1062 Bp. Bajza u. 23. fszt.1.

Tel: +36-1/322-9776
Fax: +36-1/322-9776

mobil: 06/30 348-8292

www.petrassydr.hu, www.hepatitiskarterites.hu

petrassydr@t-online.hu

Ügyfélfogadás előzetes bejelentkezés alapján