Szaúd-Arábiában egy 12 éves kislányt vérszegénység miatt kezeltek, ezért vérátömlesztésre volt szükség. Miután a transzfúzió megtörtént, kiderült, hogy HIV vírussal volt fertőzve. Kell-e tartani Magyarországon hasonló műhiba bekövetkeztétől ?
A Blikk.hu írta:
"Műhiba! HIV pozitív vért adtak egy 12 éves kislánynak
Az orvosi műhiba hatalmas port kavart az egész országban. A HIV és az AIDS tabu témának számít az iszlám államban; ennek ellenére ezrek adtak hangot felháborodásuknak az eset kapcsán, és az egészségügyi miniszter, Abdullah al-Rabiah lemondását követelik. Arrafelé borzasztó ritka, hogy bárminemű kritikával illessék a kormány tagjait. Ezért is van jelentősége annak, hogy Reham esete után hét minisztériumi tisztségviselőt már kirúgtak, másokat pedig megbírságoltak, köztük az érintett körzet AIDS programjának koordinátorát is – írja a cnn.com.
Az egészségügyi tárca azt ígérte, kivizsgálja az ügyet és gondoskodik a család jogi képviseletéről, amint jogérvényesítésre, illetve kártérítésre kerül sor. A család ezzel együtt be akarja perelni a minisztériumot. A szaúdi törvények értelmében egyébként minden állampolgár ingyenes gyógykezelésre jogosult, ha megfertőződik a HIV vírussal, és a munkaerőpiacon is jogi segítséget kap. A betegeket ugyanis a mai napig kiközösítik az iszlám országban; sok kórház például egy az egyben visszautasítja a kezelésüket.
Blikk-információ"